Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookiekkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Miért jó a babafészek?

Miért jó a babafészek?

 

Amikor az első babámat vártam, híre-hamva nem volt még ennek a fantasztikus kis svéd találmánynak hazánkban, legalábbis én meglehetősen up to date kismamaként sem találkoztam vele sajnos, pedig egészen biztosan hatalmas segítség lett volna a nagyfiam nem igazán rövid altatási ceremóniái során. :) 

Néhány éve hallottam először erről a kifejezésről, mára pedig már Európa szerte anyukák kedvencévé vált. Nézzük, miért is?

 

A babafészek gyengéden körbeöleli az újszülött babát, ezért a kisded igazán biztonságban érzi magát.

 

Könnyű súlya miatt bármelyik szobába magaddal viheted és még sérvet sem fogsz kapni, mint néhány hordozó vagy mózeskosár emelgetésével.

 

Nálam ez fontos szempont lett volna, hiszen sikerült 3 négy kilogramm csöppséget világra hoznom. Mondanom sem kell, jó kis izommunkát igényelt az első időkben a 4150 grammos első újszülöttem állandó altatgatás, ringatgatása, arról nem is beszélve, amikor a babakocsi mózes vagy hordozórészében próbáltam először megemelni. Mondjuk megvan az előnye is ennek, olyan karizmot növesztettem, hogy a harmadikként érkező 4650 grammos Lillám cipelése már meg sem kottyant. :)

 

Na de térjünk vissza a babafészekre…

 

A babafészek amint a neve is tükrözi egy szűk tér, ami olyan érzést kelt a kis fiókának, mintha az édesanyja pocakjában lenne. Meleg érzetet biztosít, mely akkor sem szűnik meg, amikor az altatást követően a babát áthelyezzük a hidegebb kiságyba. Ez a mozzanat sok kisbabát felébreszt, a babafészek azonban állandó hőmérsékletet biztosít.

 

Az édesanyák véleménye szerint a babafészekben alvó csecsemők alvásintervalluma hosszabb, a nyugodtabb baba pedig - meglátjátok - a család kiegyensúlyozottságára is pozitív hatással bír.

 

A babafészekben a levegő mozgása ideálisabb a kisbaba számára, védelmet nyújt a huzat ellen. Kutatások igazolják, hogy a babafészekben alvó kisbabák körében kevesebb a fül- és szemgyulladás.

 

Használhatjuk alváshoz, foglalkoztatáshoz, pelenkázásra, sőt babakocsiba is áthelyezhető. Összehajtható, ezért az autóban is kis helyen magunkkal szállíthatjuk.

 

Vannak babák, akik csak a szülő megnyugtató szuszogása mellett, testközelben érzik jól magukat és tudnak zavartalanul aludni. A babafészekkel nagyobb biztonságban aludhat köztetek a baba.

 

A babafészek tehát bárhol és bármilyen helyzetben otthonos környezetet biztosít babádnak.   

 

 

A babafészek előnyei

  • Védelmet nyújt
  • Növeli a baba biztonságérzetét
  • Pozitív hatással van az újszülött közérzetére
  • Segíti az elalvást
  • Javul az alvás minősége
  • Növeli az alvással töltött órák számát
  • Mobilis, könnyen szállítható
  • Kiságyba helyezve ellátja a rácsvédő szerepét is.

 

A babafészkek általános tulajdonságai

  • A babafészek egy külső peremből és egy alsó, szivacsréteggel bélelt részből áll.
  • Azok a babafészkek az igazán praktikusak, amelyek vége nyitható, így egészen sokáig használható.
  • A babafészek huzata bababarát textilből készül, a perem alakját pedig valamilyen töltőanyag adja. A töltőanyag legtöbbször antiallergén szilikon töltet vagy szivacs.
  • A huzat általában levehető vagy a teljes fészek mosógépben mosható.
  • Egy jó babafészek mindenképpen biztonságos. Nincsenek rajta olyan elemek, amik veszélyt jelentenek az újszülöttre. Így például ha van is rajta zipzar, az úgy van elhelyezve, kialakítva, hogy ne csikarhassa meg magát vele. Nincsenek kiálló madzagok, amibe gabalyodva megfulladhat a csecsemő.
  • A megfelelő babafészkeket légzésfigyelővel is tudod használni.

 

Hogyan kell használni a babafészket? 

Babafészek biztonságos használata érdekében van néhány kötelező feladat:

  1.  Csak lapos, alacsony, nem fűtött felületekre helyezd, ahonnan nem tud legördülni a baba!
  2.  Ne hagyd a babát felügyelet nélkül a babafészekben!
  3.  Mindig a babafészek széles végére kerüljön a baba feje!
  4.  Mindig a fészek közepére helyezd a picid!
  5.  Csak a hasáig takard be gyermeked a babafészekben, hogy legyen elég levegője és biztonságban tudhasd!
  6.  Ne emeld fel a babafészket miközben a kicsi benne fekszik, még akkor sem, ha fogantyú van a fészek két oldalán!
  7.  Ne használj a fészekben további matracokat, extra szivacsokat a fulladásveszély elkerülése érdekében!

 

Mivel nem csak alvó alkalmatosság, sokféle dologra használható, amíg a baba ébren van

  • a babafészek egy biztonságos és kedvenc hely a kényelmes, felügyelt pihenéshez
  • a padlón ülve játszhatsz gyermekeddel, míg ők puha felületen fekszik
  • biztonságos megoldás azokra a különleges családi pillanatokra, amikor a baba köré gyűlnek a rokonok
  • helyezz el a zenélő forgót babafészek fölé, hogy ösztönözze a baba érzékeiket
  • helyezd el a babát a közeledben, miközben a padlón jógázol, vagy más gyakorlatot végzel
  • helyezd a babafészket egy ablak mellé (a függöny zsinóroktól távol), ahol örülhet a pici az árnyékoknak és más természetes hangoknak, mint például a madár csicsergése.

 

Meddig használható a babafészek? 

Újszülött kortól használható egészen a baba 4-6 hónapos koráig, de tapasztalataink szerint a nagyobb gyerekek szuper kis játszókuckóként évekig nyúzzák.

 

Az általunk forgalmazott babafészkek

  • Magas minőségű, Öko-Tex Standard 100 szabványnak megfelelő, bababarát anyagból készülnek
  • Biztonságos, bevizsgált töltettel rendelkeznek
  • Nyitható végük miatt sokáig használhatók
  • Mosógépben moshatóak
  • Szép tartással rendelkeznek
  • A babaszoba ékkövei

Megnézem a kínálatot!

 

Ha kérdésed van babafészkeinkkel kapcsolatban, írj nekünk a következő e-mail címre claudie@claudie.hu !

 

Készülj tudatosan a baba érkezésére!

 

Tartalomhoz tartozó címkék: babafészek